fbpx
Tippek trükkök

10+1 tipp hogy jól mutass a fotókon

Fine art női portréfotózás Székesfehérvár

Sokszor találkozom azzal fotózások során, hogy sokan, akik a kamera elé állnak, teljesen ösztönösen annyira szuper pózokat vesznek fel, hogy semmi más dolgom nincs, csupán beállítom a fényeket és kattintgatok. Vannak, viszont akiknek ez az egész helyzet teljesen ismeretlen és idegen, és sokszor ez még lámpalázzal is párosul, mondanom sem kell teljesen érthető módon. Nem kell fotómodellnek lenni ahhoz, hogy jó képek készüljenek rólunk, csupán egy-két trükk, és máris jobban mutatunk a képeken!

1. Vállak hátra!

Azt hiszem nagyon sokan (köztük én is), szenvednek amiatt, hogy rossz a tartásuk. Ez nagyon nem mutat jól a képeken. Beesett váll, ülésnél pedig még a poci is kibuggyan. Fotózáskor az első szabály, hogy húzzuk ki magunkat! Azaz váll hátra, hasat be, mellet ki! 

2. Arccal előre!

Meglepő eredményeket produkál, ha kicsit „teknősöset játszunk”. Ez annyiból áll, hogy előre toljuk az arcunkat, képzeljünk magunk elé kb. öt centire egy falat, és próbáljuk ezt az orrunkkal elérni, a legjobb az, ha az állunkat közben nem előre, hanem lefelé mozgatjuk. Ez nagyon jótékony hatással van a toka eltüntetésére. Sajnos csak a fotókon.

3. El a kezekkel!

Ne préseljük a felkarunkat a testünkhöz! Mindig egy kicsit álljon el a testtől, kevésbé lapul el és sokkal vékonyabban mutat úgy a karunk.

4. Nem kell a vállszélesség!

Szuper tipp az is, hogy ne álljunk vagy üljünk a kamerával teljesen szemben! Egyik vállunk mindig legyen kicsit közelebb. Sokkal természetesebb és még karcsúsít is!

5. Tekeregj!

Na, nem kell nagyon túlgondolni, lényeg az, hogy egy kis görbület mindig legyen a testünkben, ne álljunk úgy, mint aki karót nyelt. Sokkal kecsesebb lesz tőle a tartásunk. Ülő póznál is sokat javíthat a képen, ha csak egy kicsit megbillentjük a fejünket.

6. Lássam a szemed!

A fényképeken legtöbbször először a szem az, amire ránéznek. Ezért fontos, hogy az minél természetesebb legyen. Ne mutassunk túl sokat a szemfehérjéből, minél jobban látni lehessen a szembogarat!

7. Lazítsd el a szád!

Fura dolog, én például állandóan szorítom a számat és észre sem veszem. Fotózás közben érdemes kicsit a szánkra koncentrálni. Ellazítani, egy picit meg is lehet nyitni, akkor sokkal könnyebben el tud lazulni, és nagyon szép természetességet ad.

8. Hunyorogj!

Hát igen van valami azokban az tipikus instás szelfikben ami kis dózisban működik, hogy bizony a pici hunyorgás jól áll. Nem kell túlzásba vinni éppen csak egy kicsit, és megdöbbentő, hogy ha mosoly mellé alkalmazzuk sokkal kevésbé lesz így mű a mosoly.

9. Mutasd ide a jobbik orcádat!

Gondolkoztam, hogy bevegyem-e ezt a pontot a listába, mert ezt sokat hallom a fotózáson, hogy nekem bizony ez, vagy az az oldalam szebb. Bármilyen furcsán hangzik, ez igaz. Mindenkinek van egy szebbik fele, és érdemesebb mindig azzal a felünkkel állni a kamera felé.

10 Csak lazán!

Talán ez a legnehezebb. Meg kell próbálni az egész fotózást kicsit könnyedebben kezelni, ez nem olyan dolog, ami vérre megy. A mai technika segítségével sokszor lehet próbálkozni, egyből meg tudod nézni a képeket, korrigálhatjuk a pózokat. Olyan ez, mint egy szuper játék, amiben nem lehet veszíteni!

+1 Játssz a hajaddal!

Igazából ez a pont a hosszú hajúakra vonatkozik. A lényeg az, hogy majdnem teljesen mindegy mit csinálunk a hajunkkal, egyik oldalra tűrjük, felkötjük, hátra dobjuk, egy lényeg, ne álljon úgy a vállunkon, mintha egy sátor lenne a fejünkön.

Most pedig irány a tükör elé, és próbálgasd ki ezeket a tippeket, biztos vagyok benne, hogy te is látni fogod a különbségeket! Ha  tetszett a cikk oszd meg facebook oldaladon, vagy ha ismerősöd között van olyan akit érdekelhet, küld el neki, és ha szeretnél még hasonló cikkeket olvasni, iratkozz fel hírlevelemre!

[mc4wp_form id="390"]